Van, amikor a web3 az annyira trendi, és rendi, hogy elfelejtődik, mi is az adatok felhaszálásának lényege. Tehát az, hogy a megfelelő elérhetőséget a megfelelő helyen és időben használjuk fel!

Szóval, adva van egy techcég, egy bizonyos újhullámos, betazxy generációs firma. Elküldöm nekik az önéletrajzom. Ám a honlapon másik emailcímet adtam meg.

Photo by Brett Jordan on Unsplash

Természetesen nem kapom meg az állást. De! Lehet találgatni, melyik emailcímet használták fel. 3...2... 1... Igen, pont azt, amihez nem adtam a hozzájárulásom. Rákérdezek, mégis hogy a lótúróba képzelik ezt, minek adtam meg akkor a form-ban azt az email-t, amire vártam volna az elbocsájtó szép üzit: mert hát mindenki rosszul adja meg, ezért úgy gondoltam, hogy... válaszolta a levélküldő.

Aha, értem. Vagyis azt, hogy tökmindegy, mihez adjuk a beleegyezésünket, azaz a consentet, az smafu, ha a nagyok úgy csinálják, akkor a kicsik is csinálják úgy, nem? 🤷🏼‍♂️

dj.

A scorecard az egy kiegyensúlyozott eredménymutató, egy stratégiai teljesítménymenedzsment eszköz – egy jól strukturált jelentés, amely nyomon követi a személyzet által végzett tevékenységeket, és nyomon követi az ezekből adódó következményeket. (Wikipedia nyomán)

A munkakereses olyan dolog, ami rohanó és kapitalista létunk velejárója, egyszerre szükséges jó és rossz. Ami utóbbit csak mélyit az a tény, hogy sokféleképpen lehet nevezni azt a folyamatot, amikor eljut egy jelentkezo az önéletrajz elküldésétől az interjúig, csak éppen örömtelinek és egyszerűnek nem.

Sziasztok, olvasók-követők.

Középkorú negyvenes férfi vagyok, aki az utóbbi 4 évben elég sokszor volt kénytelen munkahelyet váltani ilyen olyan okokból. Most éppen megint a keresés fázisában vagyok, soha jobbkor, hiszen kint az idő nem éppen csatangolásra/csajozásra csábító, tehát eleget lehet görnyedni a számitógép/laptop előtt. Így úgy gondoltam, hogy ez az időszak pontosan megfelelő arra, hogy ne a munkahely, hanem annak keresésének (t)errorjairól írjak.

(Image by vectorjuice on Freepik)

Korábban nem tettem meg, de nem félek attól, hogy lekéstem volna valamiről, ugyanis úgy érzem, ez örökké tartó s minden korban meglévő tortúrális process lesz.

És mi nem lesz? Szaftos bodyshamingre, ízes pletykákra, cégek lehúzására, hímsovinizmusra nem kell számítani, hiszen nem a munkahelyek megalázása lesz a cél. Akárcsak arra, hogy tippeket adjak, melyik cégnél milyen stratégiával kell próbálkozni. Ugyanis nem az a cél, hogy értékeljek. Csak az, hogy azt, amit látok-hallok-tapasztalok, azt átadjam másnak is, akár pozitív, akár negatív is az, amit láttam, hallottam, tapasztaltam.

Talán ugyanis az a legjobb hatású, amit egyébként az élet más területein is vélek: az őszinte és nyílt igazság. Azaz a valóság, amit felhasználhatunk.

És alakíthatunk is.

Szkórkárdra fel!