A scorecard az egy kiegyensúlyozott eredménymutató, egy stratégiai teljesítménymenedzsment eszköz – egy jól strukturált jelentés, amely nyomon követi a személyzet által végzett tevékenységeket, és nyomon követi az ezekből adódó következményeket. (Wikipedia nyomán)

A munkakereses olyan dolog, ami rohanó és kapitalista létunk velejárója, egyszerre szükséges jó és rossz. Ami utóbbit csak mélyit az a tény, hogy sokféleképpen lehet nevezni azt a folyamatot, amikor eljut egy jelentkezo az önéletrajz elküldésétől az interjúig, csak éppen örömtelinek és egyszerűnek nem.

Sziasztok, olvasók-követők.

Középkorú negyvenes férfi vagyok, aki az utóbbi 4 évben elég sokszor volt kénytelen munkahelyet váltani ilyen olyan okokból. Most éppen megint a keresés fázisában vagyok, soha jobbkor, hiszen kint az idő nem éppen csatangolásra/csajozásra csábító, tehát eleget lehet görnyedni a számitógép/laptop előtt. Így úgy gondoltam, hogy ez az időszak pontosan megfelelő arra, hogy ne a munkahely, hanem annak keresésének (t)errorjairól írjak.

(Image by vectorjuice on Freepik)

Korábban nem tettem meg, de nem félek attól, hogy lekéstem volna valamiről, ugyanis úgy érzem, ez örökké tartó s minden korban meglévő tortúrális process lesz.

És mi nem lesz? Szaftos bodyshamingre, ízes pletykákra, cégek lehúzására, hímsovinizmusra nem kell számítani, hiszen nem a munkahelyek megalázása lesz a cél. Akárcsak arra, hogy tippeket adjak, melyik cégnél milyen stratégiával kell próbálkozni. Ugyanis nem az a cél, hogy értékeljek. Csak az, hogy azt, amit látok-hallok-tapasztalok, azt átadjam másnak is, akár pozitív, akár negatív is az, amit láttam, hallottam, tapasztaltam.

Talán ugyanis az a legjobb hatású, amit egyébként az élet más területein is vélek: az őszinte és nyílt igazság. Azaz a valóság, amit felhasználhatunk.

És alakíthatunk is.

Szkórkárdra fel!